Helló, reflux!

asszociáció

-Ata, mi ez?
-Kád.
-Micukád!!

Arclemosó, arcradír, éjszakai krém, nappali krém - valami szabad gyökök miatt - , szemránckrém... Öregszem(?)

(hiúság, asszony a neved)

Medve-nóta

Irgum-burgum, dörmög a medve
Meddig tart el még ez a tél
Lassan kifogy a tüzelőfája
Kint meg fú az északi szél

Irgum-burgum, dörmög a medve
Elfogyott a lépes méz
Nincsen táncolni sem kedve
Amíg a kamra üresen néz

Irgum-burgum, dörmög a medve
Ha nem jön a tavasz, sose lesz nyár
Vidámabban szólna a nóta
Ha zöldellne a téli határ

Eszter nem sokkal ébredés után:

-Jajj, jajj, a kukim! Fáj a kukim!

Eszter ül a földön, ölében a kiürült kakaós csigás tál, csipegeti a morzsákat és a sült kakaó maradékokat. Rettenetesen cuki, ezért vigyorogva nézem. Mire ő:
-Naaa, mi az?!

jujdemegzabáltam

reggeli beszélgetés:
én: -nekem tetszik a Móric. Neked?
Micu: -Nekem nem!
én: -Kár, pedig olyan jó lett volna, hogy ha kiabálhattuk volna a gyerekeknek (Alma&Bandris gyermek) hogy Móric, Zsigmond, gyertek ebédelni!!!

Nem szeretem Coelho-t. (bocsánat...) Számomra idegesítő stílusa van. Egyszerre aprólékos, és elnagyoló. A drámai hatás kedvéért rettentően pepecselősen ír, aztán meg hirtelen átvált, és hagyja a részleteket. Nem kedvelem. A sztorik alapvetően nem rosszak, filozofikus, gondolkodtató, tanulságos. Igazából az a bajom vele, hogy marhára hasonlítani akar (szerintem) Marquezre. (Marquez-el az a bajom, hogy néha úgy érzem, hogy nem kapok levegőt, megfulladok, olyan nyomasztó bír lenni. Kivéve az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikájában, az a kedvencem)

-Irodalmi egypercesünket olvashatták.

Amikor nagyon kicsi voltam (úgy 2-3 éves), szerelmes voltam Straub Dezsőbe. Ha a tévében volt, összecsókoltam a képernyőt...

Eszter úgy mondja a dobot, hogy "bumm-dumm". és erre a dalra 

mindig dobol, úgy hogy magától fedezte fel a hangszert, sosem vettük elő neki*, és nem mondtuk, hogy ez a dob, viszont ő megtalálta, és püfölte, és magától nevezte el így. És ha ez a dal elkezdődik szalad, és dobol míg véget nem ér :)

*szentül hittem, hogy félne tőle

Burgonyapörkölt. A paprikás krumpli vasárnapi neve.

Eszter a vegán

Vegán lett. Na nem direkt, meg örökre, meg nem ez az új hullám, csak allergiás. Valamire. Valami fehérjére. Randa kiütései lettek, sok, nagy, fájó, ijesztő kiütések. Annyira érzékeny lett a bőre, hogy ott is kiütéses lesz, ahol csak egy kicsit megnyomódik a teste. Például amikor felveszem, felemelem, a karjai körül ott maradnak az ujjaim nyomai vörös, hólyagos formában. A baj az, hogy nem tudni mi okozta. Annyit lehet sejteni, hogy valószínűleg tejtermék. Ezért most egy darabig fehérjementes diétát kell tartania. Semmi tej, tejkészítmény, tojás, és semmi hús. Marad a rizs, a krumpli, egyéb zöldséget, és a gyümölcsök. A szerencse az, hogy a rizst, és elég sok zöldséget nagyon szeret, pl. a zöldbabot, borsót egyenesen imádja! A gyümölcsök közül is jó sokért odavan, kivéve a kiwit, attól fél... A baj meg az, hogy rettenetesen imádja a sajtot és a husikát. Enélkül neki nem étel az étel. A mai ebédet mikor meglátta-rizs párolt zöldbabbal-, azon nyomban kereste rajtam a kedvenceket: "Ata?! Husikaa??? Sat???" hát én meg mondtam , hogy az nincs (közben meg de, de nem adok...) és én úgy, de úgy sajnáltam. Persze azért így is bepuszilta az egészet.
Ja, és pluszban megint torokgyulladása lett... Mindig van valami.

Perceken keresztül azzal mókolt, hogy egy karton irattartót felállítson a földön, és ráhelyezzen egy pár mamuszt, vagy ahogy Ő mondja, mamuszót. Mikor rém körülményesen eligazította a mamuszókat hátrább lépett kettőt, széttárta karjait, és közölte, hogy "kész!". Borzasztóan elégedett volt, és látszott a kis fején, hogy ez most egy komoly alkotás, egy igazi kompozíció. Azt hiszem művész lesz ez a gyerek. Vagy orvos, mert állandóan jön és nyomkodja, tapogatja valamimet és kérdezgeti, hogy "fáj?", meg mindig megkérdezi, hogy "fáj a nakad?" "fáj a téded?". De az is lehet, hogy színésznő lesz, mert egy igazi primadonna! (Az is művész...) És az sincs kizárva, hogy ügyvéd, mert mindig kipofázza magát mindenből...


még egy kis intermezzo: megszagolta a Liza˝*babája fenekét, hogy "ninc puki??" , pont mint mi szoktuk, mikor azt szaglásszuk, hogy nincs-e kaki... annyira zabálni való, jujjujjjujjj!!


*Liza baba egy igazi babáról kapta a nevét, az új barátnőm, Eszter (a földim) már majdnem 4 hónapos kislánya után :)

felveszi a sapkáját, sálját, kezébe fogja a mágnesen rajztábláját, dob puszi, integet, és közli, hogy megy:

-Sziaa, medek!
-Hová??
-El!
-Ok, vigyázz magadra, ne legyél sokáig! Szia!
-Szia!

...és játszunk tovább

-Ata! Vavát, vavát, légyszi vavát!
-Hogy mondod? Nem értem!
-Ata, vavát, légyszi vavát!
-Szeretnél egy kutyát?????
-mmhhhmmmm (=igen)... és mindezt szánkón ülve, lehajtott fejjel, mint aki érzi, hogy ingoványos talajra tévedt.
-hátőőőő, majd egyszer...

ez is olyan dolog, amire sokkal később számítottam, jajajajaj

Azt nem is meséltem, hogy tegnap reggel úgy befagyott a zár, hogy nem lehetett kinyitni az ajtót. Micunak az ablakon kellett kimászni, hogy el tudjon menni dolgozni. Nagyon röhögtem. Nyilván!

Vasárnapra beköszöntött a nagy hóhelyzet, még a nap is sütött és közben esett a hó, így gyorsan szereztünk egy szánkót (Orosziból a dédszülőktől) és elindultunk a nagy szánkós kirándulásra. Eszter élete első szánkózására! (Mikor Dobogókőn voltunk, irigykedve nézte a szánkózókat :) ) Rettenetesen élvezte az első pillanattól kezdve. Hála az égnek! Kicsit tartottam tőle, hogy félni fog, meg rikoltozni, hogy jujj, meg fáj (akkor is ezt mondja ha fél valamitől), de nem! Ha megállt a szánkó valami miatt, elkezdte löködni magát, meg reklamált :)

amikor itt ezen a nagyon meredeken lefele csúsztak, nagy élvezettel ordított, hogy "futás, futás" :D

Kicsit hosszúra sikeredett a kirándulás, hazafelé már nagyon sírt szegény, jól átfagyott, nagyon hideg volt. De a délután alvás után is kimentünk, a kertben is szánkóztunk még egyet.

február hatodika

Akkor hát boldog második házassági évfordulót, Nekünk! És boldog második házassági évfordulót T-nek és M-nek is, akikkel összeházasodtunk :)

ez meg itt egy szerelmi vallomás, vagy mi...

...és azt is meg kell még említenem feltétlenül, hogy épp ma van négy éve, hogy elindultunk Írországba szerencsét próbálni

Bandriskám, húzzál bele! 

reggeli ébredés utáni heverészés közben:
férj: -boldog házassági évfordulót! (kis megvetést érzek a hangjában, hogy bezzeg ő nem felejtette el, míg én igen... :D )
én: - nem ma van.
férj: -nem negyedikén volt?
én: -nem, 6-án.
férj: -akkor semmi. Majd két nap múlva.

jót röhögtünk

(nagyon halkan hozzáteszem, hogy ha nem mondja, meglehet, hogy én el is feledem... )

Igazából ez nem is meglepő jelenség nálunk, azt a dátumot sem tudjuk mikor leesett a tantusz, hogy én az övé, ő az enyém (összzejöttünk). Azt tudjuk, hogy január huszonvalahanyadika, a 2006-os ISZN után 2-3 nappal...keddi nap.

az ebéd

de azért cukifej :)

mondom

hát ez meg... :D

Sétálunk, nézelődünk, megállunk megnézni a patakot is, aminek a teteje be van fagyva. Magyarázok, mutogatok, mire Eszter mély együtt érzéssel a hangjában megszólal:
-Fáj a patak!

Csóji Eszet, így mondja Ő. És mondja, hogy ÉN! :)

Este vacsi előtt pakolom pakoljuk össze a játékokat. Az építőkockákat szín szerint válogatva rakom rakjuk vissza a helyére:
-piros, piros, kék, zöld, sárga, megint sárga, barna... (közben Eszter tojik a fejemre, teljesen mással foglalkozik) Eszter!!!! Mit gondolsz? Magamnak mondom a színeket???
-mmhhmmm (igen)


Vetkőztetem, készülünk fürdéshez:
-apával nemsokára mész aludni, már úgy is unod a fejem egész nap.
-AHA!

cuki nem?