Rendkívül idegesítő tud lenni éjszaka az utcáról beszűrődő fény. Továbbá rendkívül idegesítő az, ha az utcán kialszik egy lámpa, különösen akkor, ha a vak sötét szobában botorkálunk az ágyhoz, bízva abban, hogy nem maradt valami játék a földön. (Gyermekjátékra rálépni nagyon fájdalmas dolog.)
Hogy nekem semmi nem jó?

22:49. Ilyenkor enni?? Éhes vagyok, leszarom nem érdekel. Különben is ez csak saláta! (fél liter olivaolajjal, mert úgy szeretem, és egy kis bake rolls-al... az a jó zsíros feta sajnos elfogyott már, basszus...)
...jut eszembe! Miért is vagyok még ébren??

kimondta

...végre! Igaz kicsit csaltunk, mert addig-addig ismételgettük, míg nem mondta. De mondta! Többször is! Annyira aranyosan, meg kell őt zabálni! Ja, hogy mit? Hát mi mást: APA :)

képszösszenetek

Érdekes dolog ez. Ez mi ez?

Miki Dédipapi

kérem azt is, meg azt is, meg még ott azt is...

...és együk meg mind!

Na, látod Apa? Gurult.

Apának ajánlva :)

Varró Dániel: Altató apukáknak

- ezt egyre kétségbeesettebben kell mondogatni

Ej, kicsi fiam, te pöttöm,                                            

aludj el most már, de rögtön.

Ajj, kicsi fiam, te nudli,

hagyd az anyádat aludni.

Fejezd be már a rinyádat,

és hagyjad aludni anyádat.

Itt van apád, aki karon visz,

hogy nem ejt le, abban nagyon bízz,

és ne bömbölj már, na ne bömbizz.

Meg kéne téged böfögtetni,

vagy a bölcsődbe befektetni?

Borús és deprimált apádnak

egyetlen árva csillaga,

ne akarjad, hogy énekeljek,

aludj el szépen, kisbaba.

Alszik a ciciben a tej,

a farpofán a friss kaka -

most nem pelenkáz át apu,

aludj el szépen, kisbaba.

Ordítasz adta kölke, mi?

Nem hagyod apádat költeni?

Megírta Ady Endre is, mi van:

aludj, mikor az apád altat.

Most apád altat kisfiam.

A szék

Hát kérem, az vicces történet. Megismertem egy olyan oldalam, amiről nem is tudtam, hogy van.
Az történt, hogy szerda reggel Zsuzsa bevállalta, hogy vigyáz Eszterre, én így mehetek, amerre akarok (a város határain belül). Természetesen nekivágtam az ilyenkor szokásos turi-túrámnak. Az első helyen megleltem Őt:

Csak úgy ott állt a próbafülke mellett, mint bolti kellék. Legalábbis ezt gondolná róla az ember. Először nem is foglalkoztam vele, aztán a következő pillanatban már nyílott is a szám, hogy "eladó ez is?" mire jött is a válasz, hogy ha nagyon akarom akkor tulajdonképpen igen, de nem ez, mert ezt használják, van dobozban másik. Vadi új, fóliázott. Szuper, de mennyibe kerül -kérdem én. 2000Ft, jött a válasz. Rendben, viszem -mondtam én.
Hazafelé battyogtam a szép új székkel, és közben felhívtam Micut, hogy elújságoljam milyen klassz széket szereztem, és hogy volt még egy, de azt nem adják el, mert használják, arra pakolnak. És akkor az én okos uramnak eszébe jutott, hogy ha csak pakolásra használják, akkor megteszi helyette egy másik szék is, és ha tényleg olyan nagyon jó, szerezzem meg!
Hú, hát tényleg, de jó ötlet. Visszamentem szakadó esőben, mert addigra már leszakadt az ég, és elkezdtem fűzni a nőket, hogy csináljunk egy cserét. Először belementek, aztán nem. Aztán elkezdtem őket még jobban fűzni, és az eredmény az lett, hogy belemennek, de csak úgy, ha hozok helyette másikat, és még ki fizetem ezt is. Nekem még így is megéri, gondoltam én. Egy műanyag szék kerül ezeregykétszáz forintba, jó lesz ez... Elindultam széket venni. Bejártam az egész nyomorult várost, és nem volt sehol sem egy nyavajás műanyag szék. Pontosabban egy helyen volt, de azt nem adták el, mert koszos... mentem végig az üzleteken, és az eső egyre jobban szakadt, az esernyőm kifordult, eltörött, szétázott a lábam is, de én olyan elszántan mentem, hogy nem érdekelt, nem is bosszantott. A vége az lett, hogy kénytelen voltam lemászni a teszkóba, mert hogy ott tuti van. Szerencsére tényleg volt. Indulás vissza. Az eső csak ömlött, én meg battyogtam a ronda fehér műanyag székkel a hónom alatt. Az egész helyzet olyan komikus volt, hogy szinte már hangosan röhögtem magamon. Az egész olyan volt mint egy Csehszlovák film. Itt már kezdtem azon gondolkodni, hogy mi a fenét csinálok, mi bajom van? Megéri ez a szék ezt a sok hűhót? Miért vagyok ilyen, soha nem vagyok ilyen! Egy székért? De most már csak azért is végigcsinálom! Ha már belekezdtem. És végül csak a miénk lett! :)
Tegye fel a kezét az (könyörgöm ne! :) ), aki szerint kár volt több tíz kilométert csaplatni a szakadó esőben mindenféle székekkel a hónom alatt, idegeneket győzködni, hogy csinálják azt, amit én akarok. Hát nem érte meg? Olyan szépek! Pont illik a kerti szettünkhöz is! És kényelmes, meg fa. És a vászon helyett akármikor tudok varrni másikat, és akkor szinte új székünk van... stb. stb.

bibi

Kedden meg volt az első "szökés", és az első betadine-os kezelés is. Ebben a sorrendben.
Szaladgálás a kertben (Balassagyarmaton a mamiéknál), persze olyan sebesen, amire csak képes. A füvön még nem bánom, ott potyoghat, úgy is kell szokni a témát. De amikor megindult a nyitott kapunak, a betonon, vagy viacoloron, vagy mi az, aztán ki az utcára ugyanazzal a sebességgel, és még kicsit imbolygó, hadonászó mozgással, akkor azért a gyomor még kicsit görcsbe ugrott. A nagypapi és én természetesen árnyékként követtük, de hát kérem, a kisasszonynak már vannak konkrét tervei, amiben megingathatatlan. És megfékezhetetlen. Mikor már közelített a nyitott kapuhoz, megpróbáltuk megállítani, visszacsábítani a puha fűre, de nem. Olyan határozottan és egyértelműen tiltakozott (egész pontosan nem engedte, hogy hozzáérjünk), hogy hagytuk. Illetve annyi kompromisszumra hajlandó volt, hogy megfogjuk a kezét. (gyakorlatilag szökött, vagy hát megkísérelte) Így azért mégis csak biztonságosabb! (legalábbis szerintünk...) Húzott minket ki az utcára, trappoltunk a járdán. Attól, hogy kiszabadult kicsit megnyugodott, és a tempón is lassítottunk. Találkoztunk nénikkel is, akik gügyögtek neki. (Olyankor szégyenlősen lehajtja a fejét, és pislog fölfelé, majd a tudom, hogy szép vagyok vigyorral kokettál az illetővel) Kíváncsiság kielégült, mehetünk haza. Eddigre már mi is lazultunk, benéztünk a szomszédos étterem udvarára (onnan jól látható a kerítés túloldala, megnéztük milyen állapotban van). Gyermeket szabadon engedtük, boldogan szaladgált. És esett. Nem volt nagy, csak kicsit köves volt a talaj. Mind két térdét lenyúzta, jobb térdet csak kicsit, balt már jobban. Persze sírás, babusgatás. Szerencsére elég gyorsan megnyugodott. Közben mondtam neki, hogy ilyeneket ne csináljon, mert én még erre nem vagyok felkészülve, meg hogy ő meg készüljön, mert sok ilyen lesz még. Na, szóval, hogy mind a ketten készüljünk még ilyenekre.  A legmeglepőbb az egészben az volt, hogy nem estem pánikba (ami rám amúgy jellemző lett volna...). Kicsit azért betojtam, azon pörgött az agyam, hogy most mi a fenét kell csinálni...? Kimosni a sebet, ok. Valamivel be kellene kenni. De hogy? A kresz eü. tanfolyamon valamit mondtak, hogy a sebbe nem szabad belekenni a jódot. Van itthon jód? Vagy betadine, vagy valami? Az sem mehet a sebbe? Hogy kell úgy kenni, hogy ne menjen bele? Közben hazaértünk. Leültettem az akkor már hüppögő gyermeket a kád szélére, és langyos vízzel kimostam a kis sebeket. Megdöbbentő érzés látni a gyerekünket sebesülten. (na jó, tudom, hogy ez csak kis karcolás, és ettől még durvábbak is lesznek, de akkor is!nem kell kiröhögni! :) ) Úgy sajnáltam szegényt, azért fájhatott a kis lába. Nyugodtnak és lazának próbáltam tűnni, így elkezdtem mutogatni a térdén a bibit, hogy nézd csak Eszterkém, itt jön ki a hurkád. Nem érdekelte túlzottan. Közben Papi megkereste a betadine-t. No, akkor most hogy kell...? Végül nem szaroztunk, kentük. Nem visított, úgyhogy valószínűleg nem csíphetett. Tulajdonképpen az egészet nagyon jól tűrte. Eszter a hős! :)
Na, hát ezen is túl vagyunk. Egy pipa...

Mások, hogy a bánatba csinálják?

De most komolyan! Olyan sokat gondolkodom azon, hogy jól csinálom-e? Honnan tudjam, hogy igen, vagy nem? Ki mondja meg? Majd Eszter huszonakárhányéves korában fogja a fejemhez vágni, hogy elcseszted anyám, vagy mi? Néha még azért megijedek. Az elején folyamatosan pánikban voltam, hogy mindent jól csinálok-e. Mindenért aggódtam, pl. nincs túl meleg, nincs túl hideg? Elég tiszta? Eleget evett? Jajj mi az a pötty??? Ja csak a kaja... Nem fázik meg? Meddig legyünk kint? Jajj, ma már érte elég inger? Mit egyen? Mennyit? Mikor?  Meg a többi tipikus hülyeség. Az ilyenfajta félelmek úgy múlnak, ahogy Eszter egyre nagyobb. Mostanában már, csak simán azon aggódom, hogy jól nevelem-e? Megkapja-e mindazt amire szüksége van lelki és szellemi fejlődéséhez? Én igyekszem, de jó ez így? Néha (sajnos csak nagyon néha) találkozom más anyukákkal és babáikkal, és olyankor tudok viszonyítani. Azt már tudom, hogy én valószínűleg kicsit túl aggodalmas vagyok. Vagy mások eszméletlenül lazák, ezt még nem tudom. De inkább én vagyok nagyon merev. Micu szerint is  így van. Például állandóan sterilen akarom tartani a gyereket (na jó, ez túlzás azért egy kicsit...), de már tudatosan megpróbálok figyelni erre. Már nem kapok azonnal agyvérzést, ha Eszter megfogja a macskát, vagy egy kutyát. Pedig nekem is volt mindig is állatom, amióta az eszemet tudom. Macskám, is kutyám is. Állandóan őket nyúztam, csókolgattam, cimbáltam jobbra, balra. Nem lett semmi bajom. Jó volt, boldog voltam. És erre, mit csinálok? A saját gyerekem betuszkolom hülye korlátok mögé, nehogy baja legyen. Persze az teljesen normális, és természetes, hogy óvom, ez így van rendjén, ezzel nincs is gond. Meg legyenek is korlátok, mert az is kell. De hol van a határ? Úgy értem az egészséges határ. És ki mondja meg mi az? Ő honnan tudja? Akárhogy töröm a fejem, mindig csak arra jutok, hogy én döntöm el. Mindenki maga dönti el. Jó, persze azért van egy társadalmi norma, egy alsó és fölső határ, ami között azért valahogy ellavíroz az ember, de azért na. Sok döntés, nagy felelősség.

                                                      Ő meg egy angyal...

Frakk

Van olyan, hogy minden kötél szakad, és az ember bevet egy két trükköt, hogy a helyzet oldódjon má' meg. Belátom nem jó megoldás, de néha napján a könnyebb utat választom. Vagy mert egyszerűen nincs jobb ötletem, vagy mert nincs jobb ötletem. Kár ezt ragozni, ez van és kész.
Így esett az az eset is, mikor már nem tudtam mit kezdjek a hisztis gyermekkel, és én, aki amúgy nem vagyok híve a "gyereket tegyük le a tv elé, oszt akkor csönd van" módszernek, de leraktam a tv elé, pontosabban a youtube elé, és elsőre a Frakk jutott eszembe. És bejött. De olyan nagyon, hogy Eszter teljesen oda van, ha csak kimondjuk, hogy Frakk. Mondja ő is, hogy "Fra!Fra! vuvuvu(=ugat), tititi(=énekli a zenéjét, és mutatóujját mulatós pózba vágva táncol is)". Szereti. És én már nem is bánom, hogy így alakult. Na jó, sokat mélázok azon, hogy hibát követtem-e el, vagy sem, de már mindegy. Most már nincs mit tenni, szerelem ez. Frakk bármikor bevethető, ő a mentőöv. Köszönjük Bálint Ágnes!

Bálintnak pedig a nyüstölhető változatot :)

Eszter vs. víz 3.

Eszterem megúszta a mai úszást, esik. Végre.

Eszter és a strand

Hát kérem, az kemény dió. Az én babám ugyanis fél a víztől. A sok víztől. A kádban vígan elvan, mert az kicsi. No de ha már tó vagy medence? Akkor fél.

Eszter vs. víz 1.Tegnap voltuk Bánkon, és nem. Szomorú belenyugvással kioldalogtunk a vízből. 

Eszter vs. víz 2. Ma meglátogattuk a balassagyarmati strandot, és továbbra sem. Bár az is igaz, hogy túlzottan nem volt módunk próbálkozni, mivel a bébi medencébe felnőtt nem mehet be. Így a bébi sem megy, mivel nem is akar, és mert irtó felelőtlen szülő lennék, ha eriszteném. Hiába gyerek medence, ha az én babám még kicsike. Ez van. (Annyira nem tetszik neki ez a pancsolás téma, hogy akkor is ordított, ha én voltam benne. De mint akit nyúznak. Így kénytelen voltam kijönni. Nagyon édes volt, mert féltett. Én meg kicsit szomorú voltam, mert végre vízben voltam, és úszhattam(volna).) No de nem baj, majd trenírozunk. 

Eszter vs víz 3. hát az ma lesz, megyünk Bánkra. Ott bemehet gyerek is, felnőtt is... 

  Csudálatias úszógumi-beülő izé, babáknak. Bámulatos hol tart már a tudomány!

.

mert szeretem

http://www.youtube.com/watch?v=bkAZJxDNj4Q&feature=player_embedded

ez már egy általános állapot

Fáradt vagyok. Olyan nehéz kikapcsolni az agyam. Azt hiszem nem is tudom. Folyamatosan Eszter, és a teendők körül jár. Valami mindig van. Nem nagy dolgok, csak a házimunka. És persze Poika :) De az jó! Nagyon jó! A házimunka kevésbé, bár, az igazat megvallva szeretem csinálni. Szeretem ha minden rendben van körülöttem. Viszonylag... Mert azért nem megy mindig a rend szintet tartása. Ketten is dolgoznak ellenem. De ez így van jól.

Fáradt vagyok. Viszont szeretnék olvasni. Hetek, vagy inkább hónapok óta nincs rá időm. Nemrég elkezdtem egy könyvet, de nem haladok. Fáradt vagyok hozzá. Nem fogja fel az agyam. Tévézni kéne, de abba meg belecsapott a villám. Egész megszoktam, hogy nincs, bár néha azért belém hasít, hogy jajj, a sorozatom! Mindegy, lehet, hogy már vége is. Szóval marad ez. Írok. Olvassa egyáltalán valaki? Nem baj ha nem, szeretek írni. Azt hiszem jobban megy mint a beszéd. 

Fáradt vagyok. Eszter alszik, lehet, hogy ledőlök mellé. Magam mellé teszem majd a könyvet, hátha sikerül olvasni is egy kicsit. Áhh, láttam filmen. Úgyis tudom miről szól. Persze könyvben jobb. A molyok is ezt mondják...

Fáradt vagyok. Sok a dolog. Pedig ettől sokkal többet szeretnék csinálni. Varrnom kellene. Lenne is kedvem, ötletem is van. Nem tudom úgy ütemezni a napom, hogy az is beleférjen. Rosszul osztom be az időm? Lehet. 

Többször hallottam már azt a kifejezést, hogy unatkozó kismama. Az milyen lehet? Én olyat még nem láttam. Egyszer már mondták rám is. Persze olyan, aki nem ismer. Aki saját családjából indult ki. Ja, hát persze! Ha valakinek van rengeteg segítsége, az lehet, hogy ráér unatkozni. No nekem olyan kevés van. Mármint segítség.  Minden esetre az én tapasztalataim szerint unatkozó kismama márpedig nincs! És ha valaki nekem még egyszer ilyet mond, azt bokán rúgom. Tiszta erőmből. Húúú, de fáradt vagyok!

gasztro rovat

én: -Hú, nincs tojás! Hogy csinálom így meg a rántott cukkinit?? Pedig már elkezdtem...
Kleó: -Keverj össze tejet lisztel, anyukám mindig így csinálja.
én: -komolyan? Pont valami ilyesmin törtem a fejem. És milyen legyen?
Kleó: -palacsinta tészta szerű.

Az eredmény egészen kiváló, különbség szinte nincs is. Na jó, lehet, hogy így még finomabb is.

Poika

... ami annyit jelent, hogy fióka. Finnül. És ez Eszter új beceneve is egyben. Mert hogy az apukája járt Finnországban, és látott sok szépet, fiókákat is, daruból. Nem mesélek helyette, mert az nem olyan.

Mi közben nyaraltunk egy kicsit Balassagyarmaton, és itthon. Jó volt. Jó hosszú... 

Poika meg közben csak nő, meg nő... Már egy óriás! Jön, megy, szalad. Dumál, dumál, dumál. Igaz még mindig nem nagyon érteni mit, de ő csak dumál. Szentül hiszi, hogy minden szavát értjük. És ettől így, még édesebb. Mondatokban beszél, nem csak úgy vagdalkozik a "szavakkal". Kérdez, mesél, panaszkodik, veszekszik. Néha már mondja, hogy aja. Azt hiszem, ez én vagyok, vagyis anya. Kizárólag olyankor mondja, ha valamit nem engedek neki, szóval ha veszekszik. Velem. Azt gondoltam, hogy ez majd csak kamaszkorában fog jelentkezni. Addigra legalább hozzászokunk... :) 

Szereti a hasát, de azt hiszem, ez látszik is rajta. Ma megevett ebédre egy kis tálka levest, sok zöldséggel, egy csirkeszárnnyal, majd egy kisebb adag krumplit, egy kis csirkecombbal. Csak úgy cuppogott a csonton. Nagy élvezettel tömte magába az ételt. Nem tömöm, annyit eszik amennyit kíván. Hát, van hogy ekkora a huzat... Máskor meg alig csipeget, könyörögni kell minden falatért. Gondolom ez normális. Nekünk sem mindig egyforma az étvágyunk. Szóval szerintem egészséges. :) Hála Istennek!

A halandzsa mellett, azért mond már érthető dolgokat is, például egy csomó állathangot tud. Persze csak a maga módján... A bárány például azt mondja eeee. A kutyát teljesen jól mondja, az a vuvu. A halacska a legjobb, tátog :). Ja, és az oroszlán, azt nem tudom leírni, de vicces. Morog, valami olyasmit mond, hogy rooaarr :) Nagyon jó fej! És az már most látszik, hogy nagyon jó humora lesz. És okos! Nagyon okos! Mindent megfigyel, utánoz. Látszik a kis fején, hogy mint a szivacs szívja magába amit lát. Tanul.  

Ha zene van, mondja, hogy tánc tánc, és táncol. Vagy csak dúdol, énekel. Az éneklés az nagyon édes. Olyan komolyan csinálja. :) Néha megpróbálom az ilyeneket felvenni, de amit a gépért nyúlok abbahagyja.Akkor is ha nem is lát. Megérzi, vagy nem tudom. Minden esetre érdekes. 

Hihetetlen gyors tempóban fejlődik. Nincs idő megszokni egy új állapotot, minden változik újra, megint többet tud, megint van valami új. Nagyon izgalmas dolog ez! Néha meg kicsit félős. Úgy értem, hogy ez azért szörnyen nagy felelősség. Mármint gyereket nevelni. Jól akarom csinálni. Okos, értékes, tehetséges, bátor embert szeretnék majd a társadalomba kiengedni. Iszonyú sok mindent kell figyelembe venni, sok mindenre kell gondolni. Persze az is lehet, hogy én aggódom túl, és nem is így van. Vagy még bele kell jönni? Lehet. Mivel gyorsan változik, nekünk is gyorsan kell alkalmazkodni az új dolgokhoz. Vagyis, nekünk is kell tanulni.

Fejlődünk, fejlődgetünk... :)

Befűtöttem. De csak egy kicsit!