Eszter még alszik, szóval leírom, hogy mi van a tévével. Bár nem túl érdekes, de ha már elkezdtem erről sztorizgatni, akkor a végkifejletet is megosztom a kedves olvasóval. (bár lehet, hogy valakit mégis érdekel (?)...)
Nem javítható. Mégsem. Ha még akarunk valaha tévét nézni, akkor kell venni egyet. A macska rúgja meg! Végül is, ha a biztosító fizet, nem olyan nagy baj. Csak hát na. Úgy megszoktuk már a "kis" ormótlant...

 Imádom nézni mikor alszik. Ilyenkor olyan, mint egy kis angyal. Feltöltődöm tőle. Segít túllendülni azokon a pillanatokon mikor éppen nem nevezném kis angyalnak. Mikor csupasz és csupa szaros  kakis popsival forog a pelenkázón, mert épp fontosabb dolga van, mint az, hogy én tisztába tegyem. Aztán vannak azok a pillanatok, mikor hozzám bújik, átöleti a nyakam és ad egy puszit. Na az a világon mindent megér! Majd eltelik kettő perc és belém csíp és meg is harap. Ő így fegyelmez engem :)

Valahol, nem túl messze vonyít egy kutya. Aztán rájövök, hogy csak az orrom sípol.

a 16 és fél hónapos

Az én gyermekem:
-megtörli a száját evés után
-megköszöni, ha kap valamit
-a szája elé teszi a kezét, ha tüsszent/ásít
-köszön ha belépünk valahová
-kitudja fújni az orrát (persze szülői segítséggel...)

Viszont pukizik és böfizik, tekintet nélkül arra, hogy éppen hol vagyunk. Senki sem lehet tökéletes. Na jó, Ő talán mégis az.

Azt hiszem azt monda ma, hogy anya. Én épp a konyhában szöszmötöltem, mikor egyszer csak kiabál a szoba ajtóból. Mind a két keze tele volt egy-egy játékkal, nem volt mivel kapaszkodni, hogy le tudjon mászni a 30 centis küszöbön. Szóval kiabál:
-Anya! halandzsa halandzsa halandzsa.
-Mi a baj? Segítsek?
-Halandzsa.
-áá, szóval nem tudsz lejönni, na gyere... Eszter! Te azt mondat, hogy anya????
-Halandzsa halandzsa halandzsa.

Hát ennek a válasznak 50% az esélye arra, hogy azt jelentette: -miért, te mit értettél? Persze, hogy azt mondtam.
Ez esetben ez volt az első alkalom. Kár, hogy nem hallottam jobban.

Május 21-én G.J. férjhez ment, és ugyan ezen napon villám csapott a tévénkbe. Apától kaptuk, nagy volt és lapos. Másfél évet bírt ki nálunk. Már egész megszoktuk (megszerettük). Ma, augusztus 24. van, és a tv még sehol. Nincs kész. A szerelő nem csinálja. Pedig jó sokat kaszál(na) rajtunk, mert baromi drága megjavíttatni. Nem is éri meg, csupán azért tesszük mégis így, mert van biztosításunk. Őszintén szólva már unom a várakozást. Megszoktam már, hogy nincs, de azért néha nagyon tud hiányozni. Esténként például szörnyen. Amikor hulla fáradt vagyok, olvasni nincs erőm, de kedvem viszont ahhoz lenne, hogy csak bámuljak ki a fejemből a tévére. Azóta nem vasalok... (csak tévézés közben vagyok hajlandó, amúgy nagyon unalmas). Néha megnézek egy filmet a laptopon, de az nem az igazi. Erről jut eszembe! Nézzétek meg a Másik én, a Szellemíró (közepesen jó, de azért nekem tetszett), és A Világ nagy és a megváltás a sarkon túl ólálkodik című filmeket. Az utóbbi szerintem nagyon jó. Továbbá várok még filmajánlókat, mit érdemes megnézni.
(Hátha megszületik az első komment is...)
GéJé-nek pedig örökké tartó boldogságot, és minden földi jót kívánok ezúton is. Itt is.

a düh fajtái közül a tehetetlent utálom a legjobban, mert olyankor valóban tehetetlen vagyok...

Arra jöttem rá tegnap, hogy valószínűleg túl sokat fegyelmezem a gyermeket. Tegnap úgy szóltam rá a macskára, hogy Eszter!

én megláttam, Micu behozta

Lent volt a kert végében, a pataknál.

örül :)

A mondatok, melyek előbb jöttek, mint azt gondoltam volna (a teljesség igénye nélkül):

-Miért nem jössz, ha hívlak?!
-Miért nem fogadsz szót?!
-Eszter, mondom, hogy azt nem szabad!!
-Miért nem eszel, gyermekem??
-Kérlek ne hisztizz!!!
-Arra nem szabad felmászni!
-Ezt meg hogy csináltad??
-Levonom a zsebpénzedből...

Hamarosan jön: amíg az én kenyerem eszed (?)...

Éppen főzöm az ebédet, mikor arra leszek figyelmes, hogy az én icipici babám az asztalról elemeli a kibontott kekszes zacskót. Tartalmát persze az egész konyha területén (most az egyszer örültem, hogy kicsi konyhánk van) szétmorzsolta, és vidáman benne hencsergett. Vettem egy nagy levegőt, és szépen összeszedtem a morzsalékot. Minden nap megdöbbenek azon, hogy már mekkora. Feléri az asztalt. Nem olyan nagyon sokára a kilincset is eléri.
Félek, nincs annyi kezem mint amennyire szükség lenne...pedig még csak egy darab gyerekem van.

öt perc nyár