Az történt, hogy szerda reggel Zsuzsa bevállalta, hogy vigyáz Eszterre, én így mehetek, amerre akarok (a város határain belül). Természetesen nekivágtam az ilyenkor szokásos turi-túrámnak. Az első helyen megleltem Őt:
Csak úgy ott állt a próbafülke mellett, mint bolti kellék. Legalábbis ezt gondolná róla az ember. Először nem is foglalkoztam vele, aztán a következő pillanatban már nyílott is a szám, hogy "eladó ez is?" mire jött is a válasz, hogy ha nagyon akarom akkor tulajdonképpen igen, de nem ez, mert ezt használják, van dobozban másik. Vadi új, fóliázott. Szuper, de mennyibe kerül -kérdem én. 2000Ft, jött a válasz. Rendben, viszem -mondtam én.
Hazafelé battyogtam a szép új székkel, és közben felhívtam Micut, hogy elújságoljam milyen klassz széket szereztem, és hogy volt még egy, de azt nem adják el, mert használják, arra pakolnak. És akkor az én okos uramnak eszébe jutott, hogy ha csak pakolásra használják, akkor megteszi helyette egy másik szék is, és ha tényleg olyan nagyon jó, szerezzem meg!
Hú, hát tényleg, de jó ötlet. Visszamentem szakadó esőben, mert addigra már leszakadt az ég, és elkezdtem fűzni a nőket, hogy csináljunk egy cserét. Először belementek, aztán nem. Aztán elkezdtem őket még jobban fűzni, és az eredmény az lett, hogy belemennek, de csak úgy, ha hozok helyette másikat, és még ki fizetem ezt is. Nekem még így is megéri, gondoltam én. Egy műanyag szék kerül ezeregykétszáz forintba, jó lesz ez... Elindultam széket venni. Bejártam az egész nyomorult várost, és nem volt sehol sem egy nyavajás műanyag szék. Pontosabban egy helyen volt, de azt nem adták el, mert koszos... mentem végig az üzleteken, és az eső egyre jobban szakadt, az esernyőm kifordult, eltörött, szétázott a lábam is, de én olyan elszántan mentem, hogy nem érdekelt, nem is bosszantott. A vége az lett, hogy kénytelen voltam lemászni a teszkóba, mert hogy ott tuti van. Szerencsére tényleg volt. Indulás vissza. Az eső csak ömlött, én meg battyogtam a ronda fehér műanyag székkel a hónom alatt. Az egész helyzet olyan komikus volt, hogy szinte már hangosan röhögtem magamon. Az egész olyan volt mint egy Csehszlovák film. Itt már kezdtem azon gondolkodni, hogy mi a fenét csinálok, mi bajom van? Megéri ez a szék ezt a sok hűhót? Miért vagyok ilyen, soha nem vagyok ilyen! Egy székért? De most már csak azért is végigcsinálom! Ha már belekezdtem. És végül csak a miénk lett! :)
Tegye fel a kezét az (könyörgöm ne! :) ), aki szerint kár volt több tíz kilométert csaplatni a szakadó esőben mindenféle székekkel a hónom alatt, idegeneket győzködni, hogy csinálják azt, amit én akarok. Hát nem érte meg? Olyan szépek! Pont illik a kerti szettünkhöz is! És kényelmes, meg fa. És a vászon helyett akármikor tudok varrni másikat, és akkor szinte új székünk van... stb. stb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése