Majdnem elfelejtettem elmesélni, hogy egy vasárnap voltunk Jenőn ebédelni (még a nyáron, Gergő még bent volt), és a szomszéd asztalnál ebédelt a pap a haverjával. Épp a vasárnapi mise után fogyasztotta jól megérdemelt ebédjét. Nem annyira aszkéta, inkább hedonista módon. Na jó, egy leheletnyit túlzok azért, viszont az már úgy igaz, mint hogy itt ülök, hogy a perselypénzből (feltehetőleg, mert egy nagy zacskó aprópénzből szedték ki az ebéd árát. Nem kell Miss Marple-nek lenni, hogy kitaláljam milyen pénz lehet egy nagy zacskóban közvetlen a vasárnapi mise után...) fizette a kettőjük cehhjét. Nem tudom, hogy sírjak-e vagy röhögjek...